Vasútfotózás - Orosháza


 

Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Facebook
 
 
 
Hírek

Következő 20 cikkElőző 20 cikk

"Félöröm" a mozgáskorlátozottaknak

Airfot  2014.10.31. 16:28

A napokban a vasúton közlekedőknek vélhetően feltűnt, hogy valamiféle munkálatok zajlanak az állomás vágányain. Új, akadálymentes átjárókat létesített a MÁV az állomás harmadik vágányáig.

Mozgalmas napok

Hugh  2014.10.21. 16:06

Míg a 20-as vonalon vágányzár volt addig az amúgy arra közlekedő tehervonatok Győr felé közlekedtek a 10-es vonalon. Ez még dobott a valójában sem kis forgalmú vonalon.  Ezen járnak le a Keletiből érkező szombathelyi gyorsok a Metrans konténervonatai és az egyéb személy és tehervonatok is Celldömölk felé és feől. A vágányzár utolsó napján, múlt hét Csütörtökön kinéztem a vonal győri szakaszára. (ahol lakott területen halad a vonal, Győr és Győrszabadhegy közé)  

Szabadhegy állomás. 

Komárom felől érkezik a 81-es út felüljárójához a 319-es remot gép. 

Matricások

Hugh  2014.10.13. 15:30

Helyzetjelentés jelleggel teszek fel egy két képet. Délelőtt kicsit sétálgattam a városban és így vetődtem a sínek felé. Egyenlőre csak az állomás környékéről vannak képeim, még fel kell deríteni a környéket. 

Utaselégedettségi kérdőív - 2014.

Airfot  2014.10.06. 19:40

2012 végén - 2013 elején készítettünk egy utaselégedettségi kérdőívet. Ma eljött a pillanat, így lassan két év távlatából, hogy megismételjük mindezt, hogy kiderítsük, mennyit változott a vasút és a vasúti közlekedés az elmúlt időben, az utasok szemszögéből.

A kérdőív kitöltéséhez kattints a 'Tovább gombra!

Futópróbák az egyesen

Airfot  2014.10.01. 19:26

Tegnap tartottak ismételten futópróbákat az 1. számú vasútvonalon. Egy Vectron és három FLIRT volt a célpont, mikor elindultunk Komárom fele.

Pályaállapotok

Airfot  2014.09.21. 22:50

16-án, kedden érkezett Orosházára a 004. psz. Felépítmény-mérőkocsi, majd 17-én reggel indult tovább Szeged--Kiskunfélegyháza útirányon át egészen Dombóvárig.

Pörgős... Csörgős nap

Airfot  2014.09.16. 19:35

Ma volt minden az állomáson, mi szem szájnak ingere. Csörgők cseréltek helyet, Bz-t vontattak, Szergej+Csörgő gépmenet, majd az est fénypontjaként megérkezett az FMK 004-es gépezet is.

Emlékvonat

Hugh  2014.09.14. 11:25

A tegnapi nap folyamán a 010-es Nohabbal keltünk útra a Balaton Északi partján végig Tapolcáig.  A vonat Budapest-Déli és Tapolca közt Éder Ferenc, Tapolca Zalahaláp közt Horváth György, Tapolca és Budapest-Déli között pedig Takács István nevét viselte. A menet célja volt a megemlékezés ezen mozdonyvezetőkről akiknek a NOHAB-GM alapítvány sokat köszönhet de sajnos a tegnapi napon már nem lehettek ott. Nem utolsó sorban megemlékeztünk a 004-es Nohabról is.

 

Igazi klasszikussal a Bakonyban

Hugh  2014.09.01. 15:02

A mai nap folyamán a 11-es vonalon utaztunk végig. Utunkat a 39513-as személlyel indítottuk Győr állomásról kimondottan rossz időben. Tulajdonképpen az egész úton szakadt az eső. Vonatunk a 2120-as Csörgőből és két BHV kocsiból állt. Győrben 13 ember szállt fel rá, s ez a mennyiség egészen Bakonyszentlászlóig fogyott. Majd innen egészen Veszprémig hárman maradtunk a vonaton. Vinye állomás Veszprém felé emelkedőn fekvő balos ívben fekszik ahol induláskor a Csörgőnk el is csúszott. Veszprémben a 6. vágányra jártunk be, körüljárás után innen is indultunk. Jól hangzik, hogy hatodik vágány ám ez csak a harmadik "átmenő" mert az átépítésnél az első, a negyedik és az ötödik vágányt is átvágták a széles peronnal. Tehát 4B, és 5A vágány létezik bakkal a végén.  Veszprémben bő egy órát tartózkodtunk, s ez alatt ki se tudtunk jönni a perontető alól. Visszaindulás után pedig üres volt a vonat egészen az előbb emlegetett Bakonyszentlászlóig, ahol egy jó adag utas szállt fel.
Jó nézelődést!    

Mondok nektek...REGÉT

Hugh  2014.08.25. 12:38

Bejártuk a Gemenci Erdei Vasút 18 kilométeres szakaszát. Pörbölytől egészen Gemenc Dunapart állomásig jutottunk el.

Vonatunk Pörbölyről 9:30-kor indult, de mi már kilenckor ott voltunk. Ez persze nem volt baj mert így a pénztárnál álló igencsak hosszúra sikeredett sor elejére kerültünk, de még így is 20 percet vártunk.  Három darab 50%-os jegyet vettünk ez került a  36 kilométerre 5500 magyar forintba. Ebben az árban benne van a gőzmozdony vontatás miatti nosztalgia pótjegy is ami fejenként 500 forint volt. A vonat egy 10 tonnás nyitott és egy 15 tonnás zárt kocsiból volt kiállítva. A szerelvény teljesen megtelt utassal, s így is volt ez Lassi megállóhelyig ahol csaknem kiürült a vonat. Gemenc Dunaparton át lehetett szállni a dízel vontatással tovább a vonal legészakibb pontja felé tartó személyvonatra. Gőzösünk körüljárt majd pedig 15 perc várakozás után indult is vissza kiinduló állomására. A 36 kilométeres utat három és fél óra alatt tette meg.

Jó nézelődést!

IV. Orosházi Kisvasúti Napok

Airfot & Hugh  2014.08.20. 08:47

Szombaton és vasárnap (augusztus 23-24.) ismét megrendezésre kerül a kisvasúti nap.

Várunk minden érdeklődőt!

Vágányszabályozás

Airfot  2014.08.01. 21:03

Zajlik a hetek óta tartó pályafelújítás. Ma a KIAG-ot sikerült elcsípni, valamint a beérkező dozátoros vonatot. A 20-as Nohab, kora délután elvitte a KICSE-t, a 006-os pedig (információnk szerint) reggel 4:10 perckor fogja elhagyni az állomást, az üres dozátoros kocsikkal, Hódmezővásárhely-Szentes felé.

Távozott a Platov

Hugh  2014.07.23. 22:27

Már csak a 010-es és a 017-es Nohab nem járt Orosházán. A 001-es a mai nap folyamán érkezett a Platovért.  Szegedig  MDmot társaságában jött majd az MD Makó felé vette az irányt a Nohabunk pedig jött a gépért. Visszafelé pedig Vásárhelytől haladtak együtt. Erről láthattok néhány képet.

Jó nézelődést!

Képek: Kunos Olivér 

Készül a pálya Orosházán

Airfot & Hugh  2014.07.22. 17:03

Szépen halad a pályafelújítás Orosháza és Csorvás állomások között. A bontás megkezdése után egy héttel már az építés fázisában vagyunk, hiszen elkezdték lerakni a Csorváson összeszerelt vágánymezőket. A felszedett szakaszokat Orosháza állomáson tárolják és szedik szét. A Csorváson készre szerelt mezőket a KICSE (KItérő CSErélő géplánc) másik nevén az UKVG (Univerzális Kitérő és Vágányfektető Géplánc) fekteti le az előkészített ágyazatra. Ma csorvási úti átjárónál dolgoztak. Az átjárók további lezárásával kapcsolatban bővebb infó ITT!

A készülő videónkból egy röpke előzetest tekinthettek meg:

Zajlik az élet a felújítás terén

Airfot  2014.07.21. 21:30

A PLATOV daru vélhetően holnap hagyja el Orosházát, de a KICSE már végzi a munkáját. A mai napon már a csorvási úti átjáró közelében hagyták abba a pályalerakást.

A vágányzár első képei

Airfot  2014.07.15. 19:49

Reggel megkezdődtek a munkálatok Orosháza külterületén. Az alábbiakban néhány képet láthattok a munkálatok menetéről.

Városi kerülés a vágnyzár alatt

Airfot  2014.07.09. 19:47

Az előzőekben volt szó a teljes vágányzárról, melynek következtében az Orosházán belüli vasúti átjárók szakaszosan vagy teljesen le lesznek zárva.

Vágányzár

Airfot  2014.07.08. 23:15

Majd egy hónapig kell buszozni Orosháza és Békéscsaba állomások között, pályakarbantartási munkálatok miatt.

Vonatkövetés a pusztában

Airfot  2014.07.08. 23:01

Elkészült a sínszállító-szerelvényről készült videó, melyet alább megtekinthettek!

 

Kútvölgyi látogatás

Hugh  2014.06.30. 19:13

A mai nap folyamán érkezett  szintén a 120-as vonal átépítéséből egy szerelvénnyi hosszúsín Kútvölgy állomásra. A vonóerőt a 006-os Nohab biztosította. Az időjárás ellenére csináltunk pár dokumentációt erről az alkalomról is. Hiszen nem túl sűrűn van Nohab és sínszállító Kútvölgy állomáson. Szerdán lesz még egy menet de az a maival ellentétben már nem dupla szerelvény lesz.

Jó nézelődést!

Következő 20 cikkElőző 20 cikk

 
VF-Orosháza
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2016.06.03. 20:47
2016.05.11. 13:52
2016.03.11. 11:45
2016.01.05. 12:39
2015.12.12. 14:00
Friss hozzászólások
 
Szavazás
Ön szerint szükséges-e a Szeged-Békéscsaba-Gyula vasútvonal villamosítása?

Igen, a teljes viszonylaton (121 / 90%)
Igen, de csak a Békéscsaba-Gyula vonalszakaszt (3 / 2%)
Igen, csak Szeged és Hódmezővásárhely között (3 / 2%)
Nem (8 / 6%)

Szavazatok száma: 135

Létrehozás időpontja:
2016-06-12 12:39:37

Szavazás lezárva:
2017-08-09 20:41:52


Lezárt szavazások
 

Minden jog fenntartva! | Copyright © 2017

Vasútfotózás - Orosháza | Airfot - Hugh Rowland

Az oldalon található alkotások(kép,szöveg) szerzői jogi védelem alatt állnak!

Az oldal optimális felbontása 1024*768.


Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!